csütörtök február 23 2012

Feloldott gázárstop, ennek ellenére kevesen örülnek

feloldott gazarstop1 Feloldott gázárstop, ennek ellenére kevesen örülnekA megalkotott gázárstop feloldásra kerül, melynek során a szolgáltatók szinte azonnal bejelentették, januárban gázáremelés következik. A döntések ellenére úgy tűnik a szolgáltatók nem elégedettek, sőt az E.ON kivonulást tervez a felröppent hírek szerint.

A hírről a Figyelő írt címlapsztorijában, melyből kiderül az elégedetlenség oka a nemzeti fejlesztési tárca által kidolgozott új gázárszámítási képlet, mely nehezen elfogadható feltételeket szab a szolgáltatók számára. Az elképzelés a felhasználókat, méghozzá a kisfogyasztók egy bizonyos százalékát védi a drágulástól, bár az igaz, hogy ezt a könnyebbséget a többi drágítástól nem védett fogyasztónak kellene kifizetnie. A képlet több meglepőnek mondható részletet is tartalmaz, de a legérdekesebb talán az, hogy az országot nagy részben ellátó földgáz-nagykereskedők számára elismert hatósági árban csak 60 százalékos súlya lenne a hosszú távú szerződések alapján érkező energiahordozóért fizetett összegnek, 40 százalékos súllyal viszont a holland gáztőzsde aktuális napi árai jelennének meg.

A döntés nyomán a hazai legnagyobb szolgáltató, az E.ON Földgáz Trade Zrt. 10 millárdos bevételkieséssel számolhat. A cégnek egyébként egy 2015-ig szóló szerződése van, mely alapján a hazai fogyasztás 80 százalékát adó orosz gázt vásárol a Gazpromtól. A döntéssel a fogyasztóvédelmi szempontok szerint csak egyetérteni lehet, azonban az egyoldalú, önkényes, a piaci szereplők vélhetően kivonulását szorgalmazó döntések aggályosnak mondhatóak. És az egyéb a működési szerkezet, újfajta adatnyilvántartás szükségességéhez vezető döntések mind olyan határozatok, melyekkel egy cég életét törik ketté.

Kisfogyasztóként természetesen az emberek pénztárcáját fontosabbnak tartom, de a piaci szereplők élete, és az ezzel kapcsolatos kormánydöntések kihatással vannak az ország megítélésében, és nagyon sok dolgozónak is fontos. Ez utóbbi szempontból viszont úgy tűnik, megint egy újabb érdekes döntés született, bár azt elismerem, mindenkinek egyszerre sohasem lehet jó.

HOZZÁSZÓLÁS