csütörtök február 23 2012

Az Ingatlanpiac Visszatér a Normális Kerékvágásba

ingatlanvalsag

Az ingatlanpiac normalizálódásának elsőszámú oka az, hogy az ingatlant vásárlók nagy része már úgymond két lábbal áll a földön, vagyis hogy olyan ingatlant vásárolnak maguknak, amit biztosan fent tudnak tartani. Ezzel ellentétben, 2008-ben még az ingatlanpiac mesterséges felfuttatásával találkozhattunk csak, hiszen akkor olyanok is vettek maguknak lakást, akik valójában nem engedhették volna meg maguknak, és [...]

Bezárultak a Fundamenta-Lakásvásár kapui

Bezárultak a Fundamenta-Lakásvásár kapui

Idén új fővédnöke volt a hazai legnagyobb lakáspiaci rendezvénynek. A Lakásvásár ez évben már Fundamenta-Lakásvásár néven nyitotta meg kapuit, mivel a vásár stratégiai partnerségre lépett a Fundamenta-Lakáskasszával. A helyszín változatlanul a SYMA Rendezvényközpont volt. Akik nem látták, azok sajnos lemaradtak a 18. alkalommal megrendezett  március 4-6-ig tartó rendezvényről. Bár elkeseredni azért nem kell, hiszen idén [...]

Divatutcák után divatsziget

Divatutcák után divatsziget

Székesfővárosunkban is rengeteg változás, megújulás történt az elmúlt években, sőt a folyamat nem állt meg. A Belváros számos utcáját sétálóvá varázsolták és konkrétan a Petőfi Sándor-Deák Ferenc utca környékét mostanra egyfajta fashion street (divat utca) arculat határozza meg. Persze ezek a trendek tőlünk egy kicsit nyugatabbról jönnek, de még tovább, dél-keletebbre is elnyúlnak. Ilyenre mutatkozik [...]

Ingatlanközvetítő ma és holnap II.

Ingatlanközvetítő ma és holnap

Ma kizárólag erős lelkülettel, a holnapra is felkészülve lehet közvetítői tevékenységet végezni. Hiszen egy olyan szakmáról beszélünk, ahol kiemelten fontos az ügyfélkapcsolat minősége és a megfelelő lelkes hozzáállás megléte. Az olyan embernek, akinek rányomja a bélyegét a munkájára a magánéleti nehézségei – például a nehezen fizethető hitelek, a sokkal akkurátusabb munkát igénylő ingatlanpiac -, annak [...]

Ingatlanközvetítő ma és holnap I.

Ingatlanközvetítő ma és holnap

A válság hatására megváltozott az ingatlanpiaci helyzet, így a vevők és eladók is más igényekkel kerülnek ki a küzdőtérre. Ebből következik, hogy az ingatlanközvetítőkkel szemben is más elvárások vannak felállítva. Leszögezhető, hogy az ingatlanpiac működik. Eladások vannak. Természetesen megváltoztak a kelendő típusok és a kedvelt árkategóriák, illetve vannak jobban és rosszabbul teljesítő területek, azonban ezek [...]

A FIDESZ 29 pontja számos oldalról érinti az ingatlanpiacot

A FIDESZ 29 pontja számos oldalról érinti az ingatlanpiacot

Az akcióterv ingatlanpiaci vonatkozásai érvénybe lépés esetén erősen befolyásolnák az ágazatot. A bedőlt hitelek orvoslása, a kizárólag forint alapú hitelezés, a bankadó és egyéb intézkedések terve már napvilágot látott. Kivitelezésük ugyan még várat magára, azonban egyre több dologgal kapcsolatban folynak tárgyalások a kormányban. Hogy végül mi sül ki belőle, majd meglátjuk. A válság hatására bedőlt [...]

Balatoni ingatlankörkép

Balatoni ingatlankörkép

Húsz éve nem tapasztalt pangás jellemzi a balatoni ingatlanok piacát; tavasszal megindult ugyan némi élénkülés, ám ez valójában csak az illetékcsökkentés miatti csúsztatott vásárlásoknak tudható be. Egyelőre úgy tűnik, hogy az idei év lesz igazán válságos a tó körül. A kiemelt üdülőkörzetek kivételével kicsi a kereslet az eladó nyaralók után. Érdeklődés van, azonban általában valamilyen [...]

Budapesti telekárak alakulása

Budapesti telekárak alakulása

Nincs érdemi mozgás a társasházi építésre alkalmas telkek piacán, a kereslet minimális, s az eladatlan lakáskészletek, valamint a kiadatlan irodaterületek bővülése akadályozza a  végfelhasználók vásárlási kedvét. A helyzetet csak rontja a kereskedelmi és a szállodai forgalom csökkenése, valamint a banki oldalról tapasztalható projektfinanszírozási nehézségek. A társasház fejlesztésre alkalmas telekárak csökkenés e legnagyobb mértékben Budán az I., II. [...]

A válság hatása az ingatlanpiacra

A válság hatása az ingatlanpiacra

A mai helyzetben nem egyszerű tulajdonosként kilépni az ingatlanpiacra, hiszen a káoszban már sokan nem tudják, mihez is kezdjenek. Adják olcsóbban az ingatlant? Várjanak egy kicsit, a jobb, pozitívabb piaci képre? Esetleg tegyék ki minél gyorsabban az ingatlant a kínálatba, és tartsák ki az árat, hiszen előbb utóbb úgyis megjön a vevő? Hát igen, nem [...]

Aktív vásárlóréteg a jelenlegi helyzetben

Aktív vásárlóréteg a jelenlegi helyzetben

Változó gazdasági körülmények és ellentmondásos hangulat jellemzi az ingatlanpiacot az év elején. Tapasztalható egyfajta növekedés az átlagos tranzakciós árakban, ennek oka, hogy nagyobb kereslet mutatkozik most a magasabb négyzetméterárú lakóingatlanok iránt. Az okok között említhető, hogy a 20-50 milliós kategóriában megjelentek a készpénzes vásárlók. Ez a jelenség bizakodásra ad okot, hiszen egyrészt rámutat, hogy vannak [...]