A vezetékjog bejegyzésével kapcsolatban csöndben megváltoztak a szabályok. A hatályos villamosenergia törvényben foglaltak szerint egy ingatlan többféle módon lehet érintett ennek kapcsán, ugyanis szó lehet föld feletti légvezeték nyomvonaláról, föld alatti kábel nyomvonaláról, illetve ezek biztonsági övezetéről is.
Azonban a vezetékjog a villamos hálózatra, és annak a biztonsági övezete által érintett területre vonatkozik. A biztonsági övezet egészen konkrétan behatárolt fogalom. Jelentése: garantálja az ott lévő személyek, építmények, területek biztonságát, védelmét. A biztonsági övezet fogalma azért lényeges, hiszen sok esetben ez a fogalomkör adja a félreértések alapját. Sok esetben ugyanis az adott – vezetékjoggal terhelt – ingatlanon, sem felette nem található vezeték, viszont a biztonsági övezet benyúlik rá, így a joggal terheltté válik.
A hatályos villamosenergia törvény tartalmaz előírást a közcélú villamos hálózatok tulajdonosai számára, így minden szolgáltató számára is. 2012. december 31-ig közigazgatási eljárás megindítása útján kell kérniük a vezetékjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetését. A meglévő közcélú villamosvezeték hálózatoknál a vezetékjog eddig is létezett, csak az ingatlan-nyilvántartásba nem volt bejegyezve. A tiszta jogi környezet azonban ma már megkívánja ezt a lépést.
Az ingatlanok tulajdonosai számára lényeges tudni, hogy nem értesítik őket a változásról, hiszen a szolgáltatók, törvény által is alátámasztott álláspontja szerint itt nem új vezetékekről és vezetékjogokról van szó. Fontos az is, hogy a meglévő vezetékhálózatok vezetékjogának bejegyeztetésével többletjogok és kötelezettségek nem keletkeznek, ezért a tulajdonosok részéről semmiféle kártalanítás sem igényelhető. A vezetékjoggal kapcsolatban a szolgáltatók is igyekezenek a szükséges tájékoztatásnak megfelelő válaszokat adni: http://www.eon-energiaszolgaltato.com/index_eiroda.php?menu=211037801.
Fontos tudni azt is, hogy míg eddig a be nem jegyzésből adódóan az ingatlanok eladásakor semmiféle negatív tényező nem állt fent, ezután a bejegyzéssel terhelt ingatlanok eladhatósága jelentősen romlani fog. Pontosabban az eladási áron meg fog majd látszódni a tulajdoni lapon megjelenő jog.


